A Jeruzsálem Maraton projekt

Hogy miért tartott idáig megírni a második maratonom utáni első cikket? Igazából rájöttem, hogy EZ az igazi kérdés.

Amikor megjöttem mindjárt írtam egy élménybeszámolót a maratonról. Aztán átolvastam, és rájöttem, hogy semmi értelme megint leírni, hogy melyik kanyarban mi történt futás közben, mert ez senkit nem érdekel a futókon kívül. Őszintén, miután elmondtam így ezt egy pár embernek már engem is nagyon untatott. Szóval bajban voltam, mert válaszolni kellett a „Milyen volt?” kérdésre, nekem pedig nem volt válaszom a fentiek miatt. Viszont volt egy hatalmas élményem. Az az élmény, hogy egy maraton – főleg Jeruzsálemben – nem csak fizikai szinten zajlik, hanem ez maga a szellemi-lelki csodák kincses ládája. Szóval megírtam a történetnek ezt a másik felét is, de rájöttem, hogy ezt meg csak a keresztények és a nem teljesen beton-materialisták értik majd. Tehát ott voltam, hogy van két posztolhatatlan cikkem, és ha személyesen megkérdeznek, még mindig csak hablatyolni tudok. Miért? Mert nekem egy konkrét megtapasztalásom volt Isten segítségéről és ugyebár nem mindenkinek egyértelmű, hogy Isten nemcsak hogy létezik, hanem személy, aki személyesen törődik velünk, és ha baj van, konkrét segítséget tud (és akar is) nyújtani.

Szóval igazából CSODA történt: 35 km körül nem tudtam már futni – sőt menni is alig, de akkor jött egy olyan extra erő, ami nem csak hogy elvitt a célig, hanem komoly tempóval, hajrázva értem a célba! Eredmény: 1 órát javítottam az időmön az első maratonhoz képest.

Éééés A LEGNAGYOBB LÉNYEG: az, hogy a maraton során mit lehet megtanulni az ÉLETRŐL? Hát azt, hogy

Ha azt csinálom, amit kell, és ott vagyok, ahol kell, akkor olyan erőforrásokhoz juthatok hozzá, ami messze túlmutat a sajátomon.

 Ez pedig az éves célkitűzésimre nézve elképesztő dimenziókat nyitott meg.

 És most hadd invitáljalak meg egy gondolatra: Ha tudnád, hogy ez az extra erő neked is tutira ott lesz,amikor a saját erőd végre érsz, TE MENNYIVEL TOLDANÁD MEG A CÉLJAIDAT?

Nagyon lelkes vagyok, hogy már most látszik, hogy a tervezés egy teljesen új szintre emel mindent. Már írtam nektek, hogy majdnem mindent másképp csináltam a mostani maratoni felkészülésben, de a legfontosabb a tudatosság, a tervezés volt. Lehet, hogy sokatoknak ez teljesen egyértelmű lenne már az első maratonnál is, de bizton állíthatom, hogy ha valakinek egy dolog ennyire új, akkor a tervezésnek szintjei vannak. Az első maratonnál még csak a legfontosabb dolgokat tudtam bebiztosítani, mint például a megfelelő számú heti km lefutása, az alap sportruházat (jó minőségű futócipő, futónadrág, futópóló), a regisztráció és az odautazás. Most viszont mivel már van tapasztalatom a részletekről is (holtpont, frissítés, kalória bevitel, a szervezet reakciói, regenerálódási ideje stb.), már teljesen másképp tudtam tervezni.

A legfontosabb persze az edzésterv volt. Ez is kihívás volt, mert most már nem csak lefutni akarom, hanem gyorsabban is. Az hogy, az edzésbe belekerültek a gyorsító edzések, akkora pluszt jelentenek most, hogy én is csak csodálkozom. Az elején tényleg egy jó ideig oltári küzdés volt a gyorsító edzés, de 5 hét után egyszerűen berobbantam. Még Zsuzsi (tapasztalt futó partnerem) is azt mondta, hogy egyszerűen olyan, mintha nem is ugyanazzal a nővel futna, mint két hete. Ha kéritek és Zsuzsi hozzájárul, közzéteszem az edzéstervet szívesen. Közben megvettem az új futócipőt is és úgy látszik, ez egy igazi nyúlcipő (ott vettem ;-)). Szóval mi következik ebből? Hogy AKKOR IS, ha egy ideig vagy akár sokáig nem is látszik semmi eredménye az erőfeszítésednek, akkor is csak küzdj, mert a dolgok igenis mennek előre és minden nappal közelebb a BIZTOS ÁTTÖRÉS.

Mindebben azért sokat segített, hogy igen tapasztalt futópartnereim voltak, és mindig kaptam egy-egy jó tanácsot, tippet. Az egyik ilyen volt a ruházat. Ami az alapfelszereltség (cipő, futónadrág, technikai póló) mellé rám került, az egy kompressziós lábszárvédő, egy frissítő öv, egy rajtszámtartó, egy sildes sapka, és egy futókesztyű. Ebből bizton állíthatom, hogy a legjobb húzás a kompressziós lábszárvédő volt. Szinte egyáltalán nem okoz gondot így a regenerálódás. És itt megosztom a régi és az új csodacipőmet. A Nyúlcipőboltban nagyon megdicsértek, hogy milyen szépen elhasználtam. Béke poraira.

A másik jó tipp az volt, hogy mivel frissítsek és az, hogy maratonokon ki lehet vitetni a saját cuccot a frissítő pontokra. Zseniális! Ha nem vagy a leggyorsabbak között, a mezőny vége felé tipikusan nem marad neked semmi. Na de majd most! Ami pedig magát a doppingszereket illeti: a hajdani cola-szőlőcukor combo helyett a mostani felállás 1 Activator 1 órával verseny előtt, közben 5 kis üvegben feloldott Energy Plus zselé és csattanóként szalonnás kenyér katonák. Igen, SZALONNÁS, amit még ráadásul át kell csempésznem a határon, mert Izraelben esélyem nincs egy jó kis szalonnára. Iszonyú vicces. Egyébként ezt a tippet egy Ironman-től kaptam. Ő csak tudhassa! De tényleg. Ez nagyon komoly tudomány. Egy maratonon olyannyira a felső határát feszegeted a tested teljesítőképességének, hogy egy kis hiba is végzetes lehet. Megtudtam, hogy volt olimpikon, aki azért adta fel a versenyt, mert elrontotta a frissítést…

Visszatérve, hogy mit csináltam másképp. A következő az utazás. Elkerülve a last minute stresszt már jó pár hónappal előre megvolt a jegy, a szállások, a regisztráció. Így sokkal jobban tudom tervezni a programokat is. Sőt, már 1 hete a bőröndöm is elöl van, és szépen elkezdtem bepakolni, amit már lehet.

És mivel a mór már megtette a felkészülési kötelességét, és már nem kell görcsölni a következő héten, ezért elhatároztam, hogy az utolsó két hétben megtervezem és betanulom az online útvonal alapján, hogy melyik frissítőpontnál pontosan mit fogok enni, inni, és hogy mennyinek kell lennie a részidőmnek. Előre élvezem, hogy nem csak a nagyvilágba fogok futni. Mennyire más lesz így odamenni! Annyira, hogy már két hete csak az öröm feszeget az aggódás helyett. 4 nap múlva maraton! Szurkoljatok!

Már csak 12 nap és ismét Jeruzsálem maraton! Alig várom, hogy besöpörjem az elmúlt két év tapasztalatait, tanulságait. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez az érési folyamat mit fog produkálni. Érdekes látni, hogy mennyire másképp történtek most a dolgok, és én is mennyire másképp viszonyultam az egész felkészüléshez. Erről a következő cikkben részletesen is írok.

Szóval a felkészülés eleje még azt is mondhatom, hogy nehezebb volt, mert egyrészt bennem volt az „én ezt már tudom” biztonsága másrészt pedig nehéz volt megtalálni az újdonságot, az új kihívást – magyarul tök uncsi volt. Márpedig cél nélkül, motiválatlanul nem lehet futni. Ráadásul ijesztő volt látni, hogy ha nem tartom a heti 30-40 km-t, akkor mennyire szinte előröl kell mindent kezdeni. Hiába a sok bicikli, meg úszás. Szóval az eleje kifejezetten nyögvenyelős volt.

De amikor végre hajlandó voltam unottan is ráállni az edzésekre, megjöttek a segítségek is. És nem hiszitek el, hogy kik voltak a legnagyobb segítségeim: két 60 fölötti nő! Ahogy elkezdtünk együtt edzeni, olyan dolgok derültek ki, hogy én csak állandóan csodálkoztam. Egyrészt azon, hogy a szokásos keserűség és lemondás helyett mennyi élet, energia, egészséges gondolkodásmód, tettre készség, öröm és szabadság van bennük. Másrészt azon, hogy milyen mennyiségben és minőségben edzenek. Például csináltak maguknak edzéstervet heti 40-50-60 km-re benne gyorsító edzésekkel (!), és komolyan mondom, hogy én így 37 évesen kb. az 5. héten kezdtem el csak igazi futó partnerük lenni, addig csak kapkodtam a levegőt. Amikor pedig rákérdeztem, hogy melyik versenyre edzenek, azt mondták, hogy „Nem tudjuk, most megcsináljuk az alapozást, aztán amelyikhez kedvünk lesz.” Na, ezt adjátok össze! Ezt nevezem én igazi szabadságnak – meg azt, hogy ennyi idősen neon szerkóban nyomják. Ez nekem külön öröm. (Itt éppen oldalhódarában nyomjuk Zsuzsival)

Szóval úgy kinyílt a csipám, hogy micsoda perspektíva van abban, ha egy nő rendszeresen, 50 fölött is sportol. Ha csak egy egyszerű unokára vigyázásba gondolok bele. „Az ülj le oda szépen és rajzolgass” helyett igazi aktív programokra vinni őket: állatkert, kirándulás, sportolás, síelés. Vagy eszembe jut egy 50 fölötti barátnőm, aki heti háromszor kondizik. Emiatt nem csak hogy letagadhat egy tízest, és naponta kapja a bókokat, hanem fantasztikusan rugalmas maradt testileg ÉS lelkileg. Magyarul nem lett NÉNI. De ott van Ildikó is, aki mindig is sportolt, de most 48 évesen fogja lefutni velem élete első maratonját (!). Mit mondjak, fantasztikus csinosan néz ki. Nők! Hát mennyivel több ez az élet, mint az itt fáj-ott fáj-alig megyek?!

Tehát az új mottó: KÖLTS INKÁBB NEON FUTÓCUCCRA, MINT ORVOSRA!

Holnap nagy napra ébredünk: első gyümölcs alias Helga (lásd régebbi poszt) itteni idő szerint hajnali 5-kor elindul a Jeruzsálem Maratonon hogy learassa a saját 1 éves, kemény munkájának a győzelmét. Ennek tiszteletére reggel én is starthoz állok lélekben vele és elmegyek egy nagyot futni. Alig várom az izgalmas híreket! Nekem is olyan mintha tegnap lett volna: az izgalom, az érzés, hogy ott lehetek végre, a Siratófal, Isten tapintható jelenléte, és a fantasztikus, dicsőséges győzelem. HAJRÁ HELGA!!

Mostanában egyre több helyen látni start-up vállalkozásokról szóló cikkeket, könyveket, híreket. De mi is az a start-up? A start-up egy olyan vállalkozás, amely általában egy piaci rést céloz meg, és innováción alapul. Emellett fontos, hogy az ötlet nemzetközi piacokon is eladható legyen, mert ez biztosítja azt a magas növekedési potenciált, ami miatt egyre többen vágnak bele. A start-up meghatározást manapság inkább az online vállalkozásokra használjuk, de bármely fejleszthető területen lehet start-up vállalkozást indítani, pl. egészségügy, gyógyszeripar, mezőgazdaság, tudomány-technika területén stb. A lényeg, hogy bármilyen innovatív ötlet kitartó munkával és hittel, olyan nemzetközileg is elismert cégeket teremthet Magyarországon is, mint a a Prezi, a LogmeIn, a Ustream, az Omixon, a Sold, a Biocomputing vagy a Neostratus.

Hogy hogyan kell sikerre vinni egy ilyen (vagy sok ilyen) vállalkozást, azt az izraeliektől tudhatjuk meg legkönnyebben, ugyanis olyan szinten ontják magunkból a start-up vállalkozásokat, hogy már meg is kapták a start-up nemzetnek becenevet. Ami viszont a mi szempontunkból még fontosabb, hogy gyakorlatilag a start-up vállalkozásoknak köszönhető Izrael felvirágzása - és valljuk be itt is égető szükség lenne egy kis fellendülésre, amit viszont felülről még a választások ellenére is hiába várhatunk. Visszatérve az izraeli példára, ott éppen a sivatagos környezet tette szükségessé, hogy újításokat vezessenek be, de ha az eredményekre nézünk, végül is mindegy, hogy mi volt a kiváltó ok. A lényeg, hogy a hátrányból előnyt kovácsoltak és ma Izrael a világ élvonalához tartozik a mezőgazdaság terén. Ez az innovációs hullám aztán átterjedt a haditechnikára és a high-tech területére is, ahol szintén létrehozta ugyanazt a nemzetközi elismerést kiváltó színvonalat.

A start-up vállalkozások beindításához persze rengeteg tőkére és befektetőre volt szükség - ami kezdetben nagyon nem volt, és egy ilyen kritikus helyzetben lévő országba kezdetben senki nem akart befektetni, de végül kitartó lobbizással sikerült. Ennek a csodának a történetét egy vállalkozó és egy újságíró rendhagyó módon egy anekdota-gyűjteményen keresztül mutatja be rettentő olvasmányos és izgalmas módon. (Egyáltalán nem csodálkozom, hogy heteken át vezette a bestseller listákat). Ebben a könyvben (Startra kész nemzet) írják le a start-up vállalkozások elképesztő eredményeit. pl. hogy ez a 7 millió lakosú ország annyi kockázati tőke befektetést volt képes vonzani, mint Franciaország és Németország együttesen. Emellett több NASDAQ-on (amerikai részvénytőzsde) jegyzett céget produkált, mint a Európa összesen. (!) Ehhez persze kellett az a kitartás, az a kudarchoz való viszonyulás, ami szintén jól megfogható a könyvben.

Summa summarum nyilvánvaló a párhuzam és a lehetőség: két kis ország tele tehetséges, eszes emberekkel. Ráadásul nekünk még egy csomó természeti és gazdasági kincsünk is van, és egyenlőre béke. Ha nem hiszed, mire viheted egy kis kitartással nézd meg az Index sorozatát a világhódító magyar start-up vállalkozókról itt.

Összes cikk itt.

Sok sikeres ember mondja: "Jó helyen voltam jó időben". Most hozzád szeretnék szólni, aki erre az alkalomra vársz.

Igen, az alkalomra várni kell, mert ez egy önkényes jószág, ami akkor jön, amikor neki kedve tartja. 

De ha eljön, a TE felelősséged, hogy megragadd, különben igenis lemaradsz! És ne álltasd magad, hogy még hány alkalmad lesz, mert ha egyszer elszalasztottad, az alkalom meggondolja, hogy még egyszer szóba álljon-e veled. Biztos vagyok benne, hogy ezt te is tapasztaltad már. És bizony tele van a világ a "Ha akkor azt meglépem, most minden másképp lenne"-sztorikkal. 

Persze van olyan, amikor meg van bombázva a jó választás, de ha nagyon bizonytalan vagy, akkor ne add fel csak azért, mert nem bírod a döntéssel járó nyomást. Ez soha nem indok egy jó alkalom visszautasítására! Rólad van szó. Csendesítsd le az elméd, vonulj el, halkítsd el a külső nyomásokat és hallgass a szívedre! 

Soha ne utasíts el egy jó alkalmat azzal a kifogással,hogy most nem alkalmas, mert SOHA nem lesz ideális a helyzet arra, hogy lépj! Őszintén, találsz csak 1 áttörést is az életedben, amit halogatással értél el? Akkor is arra vártál, hogy könnyebb lesz a munkád, az anyagi helyzeted, a családi viszonyaid?! Vedd észre, hogy PONT AZÉRT kaptad MOST a lehetőséget, hogy végre ezeken a területeken változás legyen. A változás pedig KÖZBEN jön. Előtte sosem. (Kérdezz meg egy egy 3 gyerekes anyát, mennyire találta a gyereknevelést nehéznek az első és a harmadik gyereknél.)

A lényeg, hogy ragadd meg az alkalmat és NE HAGYD ABBA! Akkor sem, ha elfáradtál, ha még nem jön az eredmény, ha piros hó hullik. Mert CSAK az győz, aki végig csinálja. Ha viszont "szundi" üzemmódban vagy, akkor most eléggé fel kell ébredned, mert a győzelem még mindig ott lehet a kezedben, de mivel hűtlen voltál, nehezebb visszaédesgetni az alkalmat. Sebaj, próbáld meg, mert megéri. Lásd én is
ellankadtam tavaly novemberben, de mégis győztem, mert ragaszkodtam a győzelemhez. (Cikk: Kegyelem)

Szóval nyúlj le a szíved legmélyére és szedd elő az elcsomagolt terveid!

• Ne csak dédelgesd, hogy mekkora ötleted van, hanem kezdj el körbenézni!
• Tűzd ki, hogy jövőre mikor valósul meg az első sport célod!
• Ha régóta keresel egy jó üzleti lehetőséget, ne fagyj le, ha előtted áll!
• Ne halogasd tovább, hogy felhívd azt a barátod.
• Ne halogasd tovább, hogy szembenézz az adósságoddal. Utána kezd el apránként törleszteni vagy kezdj el intézkedni, tárgyalni. Meglátod, nagyon meg fogsz lepődni.
• Ha olyan bajba kerültél, ami ciki, de nem boldogulsz vele egyedül -> rakd le a szégyent és kérj segítséget!
• Emeld fel a kagylót és kérj végre bocsánatot, ha kell!
• Fogadd el, ha Isten "randevúra" hív. Nem sokszor teszi - de egyszer biztosan.
• Ne tartogasd tovább azt a dolgot, amit már régóta látod, hogy a másiknak mennyire szüksége lenne rá. Ajándékozd oda!
• Pucold ki a családi kapcsolataidat! Az se baj, ha biliborogatás lesz belőle. Legalább egy adag kakival kevesebb. Kezdetnek tökéletes!
• Jegyezd el, akivel szeretitek egymást!
• Tűzd ki célul, hogy te NEM leszel az, aki jövő ilyenkor sajnálkozva összegzi, hogy már megint nem azt az életet élte, amitszeretett volna!

Aztán ne csodálkozz, ha a végén sokkal nagyobb dolog lesz belőle, mint amit gondoltál! 
(Megjegyzem a történelem könyvekben is azok szerepelnek, akik felismerték, hogy mikor kell cselekedni, nem?...Miért ne lehetnél te is hős? )

Most hogy itt a shopping láz, ez is egy ilyen bejegyzés lesz - persze szigorúan Izrael/Jeruzsálem szempontból :-).
Szóval Izraelben ugyanúgy, mint nálunk, a fővárosban van a legnagyobb kínálat, de azért nem kellett nagyítóval keresni a kincseket máshol sem. Pl. a Holt tenger felé menet megálltunk egy pihenőnél, és abban a shopban láttam olyan ékszereket, hogy alig tudtam abbahagyni a csodálkozást. Régi római érméket helyeztek ékszerekbe olyan módon, ami kicsit sem megszokott. Sajnos nekik nincs honlapjuk, de pl. az Ayala bar ékszerek is különlegesek az anyagpárosításaik miatt, és ezeket még itthon is lehet kapni. A Holt tengernél is van egy-két bazár jellegű dolog, de ott is inkább a minőség a jellemző. Ott vettem egy csodaszép szoknyanadrágos selyem ruhát fillérekért. Szép ruhákat egyébként mindenhol lehet és érdemes venni, mert nagyon igényes, szép anyagokat használnak remek szabással (lásd Isteni divat). Világmárkákkal főleg a vadiúj, félig fedett Mamilla Centerben lehet találkozni, ami egy amerikai mintájú, de jeruzsálemi stílusú bevásárlóközpont. (Itt megnézheted 3D-ben, mert ez aztán tényleg izgalmas kettősség). Különleges az átlagos shopping mall-hoz képest, hogy sok "hazai" designer boltot találni, akik csípőből felveszik a versenyt a világmárkákkal. Egyik ilyen kedvencem Daniella Lehavi cipői és táskái.

Híres izraeli tervező, akinek az egész világon kapkodják a portékáját. Fantasztikusan finom bőrökkel dolgozik és benne vannak azok a pici részletek, amitől egyből beléjük lehet szeretni - és ahhoz képest, hogy designer, nem is túl drága. Aki viszont autentikus ajándékokra vágyik, talál bőven mindent az óvárosban (pl. onnan van a világszép sálam), de azért nagyon érdemes ellátogatni a Machane Yehuda piacra (a helyiek shuk-nak becézik), ahol fantasztikus fűszereket, édességeket, szárított egzotikus gyümölcsöket de ruhákat is találni. Emellett hetente rendeznek kézműves vásárt.

Szóval lenyűgöző látni, hogy milyen gyönyörűen ölelkezik itt a szent hagyomány a csillogó, harsogó modernséggel. Ha végiggondolom, micsoda öröm ezeket csak látni is...mindjárt mennék vissza.

Összes cikk

Nagy örömmel fedeztem fel a sok bulvár témájú könyv között, hogy ismét megjelent egyik kedvencem: Leon Uristól az Exodus. Definícióját tekintve ez egy komoly kutatómunkával előkészített történelmi regény egy ír katolikus író tollából. Először egy barátnőmtől kaptam egy vaskos, agyonolvasott példányt, amit én is alig tudtam letenni, mert olyan izgalmasan elevenedett meg előttem Izrael megalapítása. Végre megértettem, hogy miért volt szükség a zsidó állam megalapítására, hogy mi az alija és hogy mi ennek a megállíthatatlan folyamatnak a mozgatórugója. Miért hagyják ott évente zsidók százai, ezrei addigi életüket, hogy mindent előröl kezdjenek egy halálos ellenségekkel körülvett kis országban.

Hát egyrészt azért, mert ez egy olyan álom, amiért érdemes meghalni, másrészt azért, mert az antiszemitizmus soha nem megy ki a divatból. Nálunk sem. Sőt, itt még azt is meg lehet tenni, hogy politikai mandátumot kapnak nyíltan antiszemita képviselők. Ami pedig mindennek a teteje, hogy önmaga, és a református egyház által lelkésznek(!) nevezett ifj. Hegedűs Lóránt kifejezetten provokatívan, és cinikusan a Szabadság terén, Budapest egyik központi részén, az USA Nagykövetségével (tehát kvázi a világgal) szemben, mintegy beintve szobrot avat Horthy Miklósnak a Hazatérés templomának nyílt előterében, kifelé(!) fordítva.

Kikérem magamnak még a gondolatot is, hogy egy olyan embert hősként felemeljenek, aki Hitlert megelőzve emelte állami szintre az antiszemitizmust, a német katonák védelmében halálba küldött több, mint százezer magyar katonát a Don kanyarnál és egyébként belevezette Magyarországot egy vesztes háborúba, majd kinevezte a nyilas Szálasi Ferencet.
Külön kikérem magamnak, hogy mindezt az egyház és egyben Isten nevében merészeli valaki megtenni. Egyébként a főbb történelmi bűnök lajstromát jól összefoglalja a Horthy szobor ellen tüntetők 10 pontja:

1. A Horthy-rendszer a legalapvetőbb nemzeti érdekeket sértette. Politikája hatalmas veszteségeket okozott emberéletben éppúgy, mint a nemzeti vagyon vonatkozásában.
2. Horthy Miklós irányításával zajlott Magyarországon 1919-től a polgári állam alapértékeinek a fölszámolása, a jogállamiságnak, a polgári szabadságjogoknak a durva korlátozása.
3. Az 1919-től több mint egy éven át folytatott fehérterror során a magyar politikai életben meghonosította az ököljog alkalmazását. Terrorkülönítményei százakat öltek meg, ezreket kínoztak meg és tartottak fogva internálótáborokban mindenféle bírói eljárás és ítélet nélkül.
4. Döntő része volt abban, hogy Magyarország alapvető érdekei ellenében a náci Németország és a fasiszta Olaszország mellett kötelezte el az országot.
5. Teljes politikai rövidlátással hagyta, hogy Magyarország 1941-ben hadat üzenjen többek között az Amerikai Egyesült Államoknak.
6. Mint a magyar haderő legfőbb irányítójának, „a legfőbb hadúrnak” a nevéhez fűződik több mint százezer magyar katona értelmetlen pusztulása a Don-kanyarban.
7. Az 1920-ban hozott Numerus clausus törvénnyel az újkori magyar történelemben először emelték állami szintre az antiszemitizmust, megelőzve ebben a náci Németországot és a fasiszta Olaszországot.
8. A jóváhagyásával 1938-tól meghozott zsidótörvényekkel honfitársaink százezreit fosztották meg előbb alapvető jogaiktól, majd vagyonuktól, végül a haláltáborokban életüktől is.
9. Horthy 1944-ben náci nyomásra hajlandó volt kormányfőnek kinevezni a fasiszta Szálasi Ferencet.
10. A kormányzó az országot ezeréves történetének legnagyobb katasztrófájába vezette bele a második világháború során, a teljes háborús vereségbe és hatalmas pusztulásba.

Hát így hogy áldja meg Isten a magyart? Mikor inkább történelmet hamisítunk ahelyett, hogy kimondanánk az igazságot és végre bocsánatot kérnénk, mint ahogy azt Németország tette. Érdemes elgondolkodni, hogy a náci Németország - aki a legnagyobb vesztese volt a 2. világháborúnak, hogy tudott ismét Európa legerősebb országává válni? Hát így: elismerték a bűnöket, kimondták az igazságot, bocsánatot kértek a zsidóktól és újrakezdték. Azóta is minden nagyobb vezető (legutóbb Angela Merkel) első útjai között szerepel Izrael, hogy hivatalosan bocsánatot kérjen. És áldott is lett az újrakezdés, mert az igazságra alapoztak, és arra, hogy csak addig tartsák a szemüket a múlton, amíg tanulni kell belőle.

Összes cikk itt

Oké, megvolt a nagy cél. És aztán? „Még mindig futsz?” „Mi a következő célod?” Ilyen és hasonló kérdéseket kapok. Sőt nekem is kérdés volt egy ideig, hogy mi lesz aztán.
Sok emberhez hasonlóan engem is megkísértett, hogy a következő futó célt is a “nagy dobás” kategóriából válasszam pl. ultramaraton vagy maraton 4 óra körüli szintidővel, de még az ironlady gondolatával is eljátszottam. Egyszóval engem is piszkált, hogy tovább feszegessem a hősiesség és a végkimerülés közötti cérnaszálat. Nagy kísértés, mert hősnek lenni igazán jó érzés. Felemelő, hogy most én vagyok az, aki kitűzte a nagy célt és nem adja fel, hanem végigcsinálja ott, akkor, és azt, ami az álma volt; aki nem adja fel akkor sem, ha fáj, ha nehéz, ha közben pocsék érzés, ha minden körülmény ellene szegül is, hanem csak úgy, mint Pál apostol tette “azokat, amelyek a hátam mögött vannak elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem”. A kérdés, hogy mi a cél: önmagam legyőzése újból és újból vagy mások motiválása, segítése netán mindkettő. És mindegyikre találunk fantasztikus példákat szép számmal.

Az egyéni sportolók közül mostani kedvenceim Rokob József és Szőnyi Ferenc, akik 30 nap alatt 30 ironman-t teljesítettek ráadásul egy első és második hellyel vagy Lubics Szilvia, akik 3 gyerek és egy fogorvosi praxis mellett lett Spartathlon győztes, de mondhatnánk Tomán Edinát is, aki amellett lett ultrafutó, hogy a tüdejének egyharmada hiányzik. De mindenki, aki gyerekek mellett, extra elfoglaltságok mellet vagy bármilyen hátrány mellett és ellenére kitartóan tartják magukat a kitűzött célhoz. Ők mind hősök. Ők azok, akik tudják, hogy "lépni kell, mert van tovább".

Mint Malala, aki 14 évesen kezdett el harcolni a nők iskoláztatási jogaiért Pakisztánban, és ezt olyan jól csinálta, hogy a tálibok úgy döntöttek, hogy ki kell iktatni. Nem is teketóriáztak sokat: fejbe lőtték az iskolabuszon. Megállítani azonban ennek ellenére sem sikerült, mert miután csodával határos módon felépült, még inkább belelkesült. Olyannyira, hogy most 16 évesen Nobel békedíjra jelölték...Fantasztikus! Ő is azok közé tartozik, akiket az motivál, hogy áttörjön, hogy kitapossa másoknak az utat és az utolsó leheletével is küzd azért, hogy ez megvalósuljon. Ragaszkodik az igazsághoz, a céljához és az eredményhez és ezt aztán el nem engedi. Makacsul hisz abban, hogy az a látás/álom/cél ami egyszer befészkelte magát a szívébe, megvalósulhat, és a hit hőse lesz, mint Ábrahám vagy Dávid. De itt vannak azok is, pl. Moós Gergely vagy Schobert Norbi, akik csak maguk miatt kezdtek bele, de amikor látták, hogy mennyi embert motivált a sikerük, megszólalt a szívük és felvették a felelősségét és a terhét, hogy másokat segítsenek. Ez egy nagyon tiszteletreméltó dolog, mint ahogy az is, ahogy valaki a nagy cél teljesülése után ki tud szállni, és nem hagyja, hogy elkapja a gépszíj - aminek sajnos nagy százalékban tragikus vége van.

Szóval megrágtam a dolgot és rájöttem, hogy amiért elkezdtem, már teljesült. "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam": lefutottam a Jeruzsálem maraton. Sőt mellé még összehoztam az Atom 100-at (4 rendezvényből 100 km össztáv), legalább 3 embert sikerül motiválnom és elkezdtem biciklizni (most heti 120-150 km-t megyek), plusz bevállaltam két váltót, ahol egész jó időket futottam. (Látjátok, mi lesz, ha egyszer beindul a Flow ;-)).
A lényeg, hogy GYŐZTES VAGYOK és senki el nem veszi tőlem a meggyőződést, hogy BÁRMIRE képes vagyok - legyen az az élet bármely része, mert ha ilyen konzekvensen, megalkuvás nélkül végigcsinálok valamit, akkor akármilyen nagy cél sikerülni fog. Sőt, nem csak nekem, hanem BÁRKINEK, és mivel eleve ezzel a feltevéssel kezdtem bele, szívesen segítek bárkinek ugyanezt bebizonyítani. Mert az győz, aki végigcsinálja.

Azért jövőre kitűztem a New York maratont, plusz hogy elkezdek úszni, szóval tavaszig kilométer gyűjtés, küzdés a téllel és megint hajráááá :-)

Összes cikk itt

Ma megint a kezembe akadt az „A kaktusz virága” c. előadás jegye, úgyhogy most már nem állom meg, hogy megírjam az ezzel kapcsolatos véleményem. A jegyet egy kedves ismerősömtől kaptam ajándékba augusztus végén a Budapesti Nyári Fesztivál kapcsán és kíváncsian vártam, hogy a nyár utolsó szabadtéri játéka hogy sül el a Városmajor színpadán. Hát úgy sült el, hogy a második felvonás 2. jeleneténél felálltunk és hazamentünk. Lehet, hogy túl konzervatív vagyok, de én azt a fajta előadást szeretem, amely elgondolkodtat, megérint, felemel, meghat vagy intelligensen szórakoztat. Ami hat rám, aminek az élménye még egy hétig vagy tovább is elkísér, amiből meríthetek, de a kedvencem az, amelyiktől megváltozik a szemléletem. Ezzel együtt egyből megfogalmazódott bennem, hogy mekkora óriási különbség van fesztivál és fesztivál között, mivel pár nappal előtte töltődtem fel élményekkel a Zsidó Nyári Fesztiválon. Ennek egyik fénypontja számomra a Dohány utcai zsinagógában volt, amikor Lajkó Félix és zenekara, majd vendégük Roby Lakatos és másodhegedűse zenéltek. Olyan élményben volt részem, ami azóta is olyan örömmel tölt el, hogy ha csak rá gondolok, elmosolyodom. Olyan színvonalú előadás volt, hogy akár a Carnegie Hallban is ülhettem volna. Megjegyzem mindkettejük játszott már ott - ahogy a világ szinte minden neves előadótermében, és persze nem véletlenül…Ilyen magas fokú, megalkuvás nélküli, szenvedéllyel megélt 1000%-os jelenlét, ilyen profizmus, ilyen elhivatottság, ilyen tökéletes együttműködés, ilyen mértékű szeretete és tisztelete a zenének, és egymásnak, ilyen mértékű felszabadultság, elmélyülés, játékosság, öröm, ilyen tüzes elhivatottság és nagybetűs alázat. EZ az, amit érdemes támogatni, amire érdemes odafigyelni. EZ az, aminek a végét önkéntelenül is mindenki ujjongva és torkaszakadtából bravózva, pirosra tapsolt tenyérrel próbál elodázni; szomjasan és reménykedve visszatapsolni. Bár ez a koncert tényleg meghatározó élmény volt számomra, de igazából a Zsidó Nyári Fesztiválon nem nagyon lehet félrenyúlni. Nyugodt szívvel ajánlom Nikola Parov koncertjeit, Dés László és barátai zenés irodalmi estjeit, a Rumbach utcai zsinagóga csodálatos akusztikájú koncertjeit és bármelyik másikat is. Mind egytől egyig lélekemelő és világszínvonalú.

El is gondolkodtam a legújabb szélsőjobbos botrányokat olvasva, hogy mennyivel szegényebbek lennénk, ha ezeket a végtelenül tehetséges, szerb, zsidó, roma, román és egyéb kisebbséghez tartozó embereket kiszorítanánk Magyarországról; ha - Cicero után szabadon -  nem gyönyörködhetnénk a változatosságban. Mi maradna nekünk? Az „ősmagyar” rasszisták, a fasiszták, és a gyávák. Ezzel együtt pedig a gyűlölet, az intolerancia és az átok. Ezek pedig nem éppen a művészi világszínvonal mozgató rugói…

Összes cikk itt

Amikor belekezdtem a blogírásba, azt gondoltam: „ha csak egy embernek kedve támad emiatt futni, már megérte”. Legnagyobb örömömre elmondhatom: MÁR MEGÉRTE. Ugyanis Helgát - aki ugyanannyira nem futott, mint én - idén áprilisban elkapta a futóláz, és bár 10 kilométeres célt tűzött ki maga elé a 2014-es Jeruzsálem maratonra, olyan szépen vette az akadályokat, hogy javasoltam, hogy az októberi Spar előtt fussa meg a félmaratont. Kis tiltakozás után, végül beadta a derekát és két hét rákészüléssel dicsőségesen megfutotta a 28. Nike félmaratont 2:21:42 alatt. FANTASZTIKUS!

Lábjegyzet: Mivel ilyen szép idővel futotta a félmaratont, mindjárt felbátorodott, és megegyeztünk, hogy októberben 30 km Spar, plusz lehet, hogy novemberben Balaton maraton, aztán szép, gondos téli kilométer gyűjtés és tavasszal irány a Jeruzsálem MARATON! Ez ám a  győzelem! Magunkat és a képességeinkről alkotott képünket többszörösen átugorni.

GRATULÁLOK a szép eredményhez! HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Összes cikk itt

A Jerusalem Gate hotelből, ahol laktunk, fantasztikus kilátás nyílt a Húrok hídjára, amelyet minden nap megcsodáltam és egyből megértettem a hidak szerelmeseinek érzéseit.Minden nap, amikor kimozdultunk átmentünk ez alatt a híd alatt, amely Jeruzsálem új nevezetességét, a villamost hivatott az egyik legforgalmasabb csomópont fölé emelni. Mindezt oly nagyvonalúan és kecsesen, amit Jeruzsálemtől (és Calatrava-tól) már megszokhattunk, és amely méltán emeli Jeruzsálemet nem csak a történelmi, de a turisztikai világvárosok soraiba is.

A régi és az új kontrasztja egyébként is lépten-nyomon jelen van a városban, de mivel mindkettő konzisztens stílussal rendelkezik, ezért csak egymást erősítik és a történelem és a város így élhető és barátságos lesz. A Húrok hídja 119 méteres magasságával jelenleg a város legmagasabb építménye. A hidat egyetlen ferdén megtört pilon ellensúlyozza 66 acélkábel segítségével, amely így szándékosan egy húros hangszer látványára emlékeztet. Nem véletlenül, hiszen Dávid városában vagyunk, aki híres volt arról, hogy lantján minden nap dicséretet zengett a Mindenhatónak. De hogy ne csak kívülről csodálhassa a bámészkodó, csodás sétát tehet a rajta futó üvegfalú gyalogúton.

Miután pedig kigyönyörködte magát, felszállhat a világ egyik legmodernebb villamosára. A villamosra, amely átadása hasonlóan hosszúra nyúlt, mint nálunk a 4es metróé, de garantáltan nem „financiális” okokból, hanem mert rettentően nagyvonalúan és bevállalósan nem kisebb feladatot tűztek ki vele célul, mint hogy halkan összekössék Kelet és Nyugat-Jeruzsálemet, amelyet az előzetes tiltakozások és bojkottok ellenére azért 2011-ben sikerült megvalósítani. A nagy ellenállásra való tekintettel mindenesetre megerősítették az üvegezést, de néhány kisebb inzultustól eltekintve mindenki saját megelégedésére használja a járművet - ékes bizonyítékul arra, hogy a köznapi életben zsidók és arabok jól megférnek egymás mellett. A zsidók például számtalan törvényük ellenére teljesen magától értetődően használják ki az időt a villamoson a Tóra olvasására vagy akár az imádságra. Izrael nyitottságát és barátságosságát mutatja, hogy minden kiírás és bemondás 3 nyelven zajlik – angolul, héberül és arabul. Ezen felül a zsidók is nagyon segítőkészek és kedvesek, sőt láthatóan szeretik az idegeneket. Egészen elkötelezettek a segítségnyújtásban. Olyannyira, hogy ha valamilyen okból nem tudnak segíteni, de látják, hogy tanácstalan vagy, szereznek neked valakit, aki tud.

Egyébként az egész villamos rettentően profin szervezett: minden megállóban minden módon lehet fizetni az automatáknál (apróval, bankjeggyel, bankkártyával), 8 percenként jár szombat kivételével és természetesen azonnal összehangolták az összes buszjárattal, amelyeken előre lehet átszállójegyet váltani. A legjobban viszont az tetszik, hogy az útvonal 3 pontján is létesítettek „park and ride” parkolót, ahol aznapra érvényes „JKV” jeggyel ingyenesen lehet parkolni egész nap. Ezt nevezem én tehermentesítésnek!

Összes cikk itt

A maratont péntek délután egy órakor fejeztem be, és miután aludtam egy nagyot, végre tudtam egy jóízűt vacsorázni. Addig szinte semmit nem tudtam enni, mert a hosszú futás közben leáll a gyomor és eltelik egy kis idő mire visszabeszélés nélkül befogad bármit is. Na hát most sem kellett nagyon erőlködnie, mert olyan éhes voltam, hogy kis túlzással sejtszinten szívta be a szervezetem a kaját. Ettől végre lett egy kis erőm, úgyhogy a rendes „napi járattal” le is mentem a Siratófalhoz (továbbiakban a Fal, az előző cikkben említett okok miatt). Még nem igazán voltam magamnál, úgyhogy aznap még csak annyit tudtam észlelni, hogy mennyivel felszabadultabbak az emberek, de másnap már teljes egészében fel tudtam fogni hogy mi történik:

Reggeli után alig vártam, hogy ezzel a győztes érzéssel a szívemben ismét megnézhessem a várost és hála Istennek gyönyörű napos idő fogadott. Ahogy haladtunk a belváros felé feltűnt, hogy minden zsidó ugyanarra tart és mindenki ünneplőben van. Nahát, mi ez a nagy felhajtás? Hát persze! Péntek napnyugtától szombat napnyugtáig Sabbath van! Hát ez volt már tegnap is a Falnál! Halleluja! Jeruzsálemben láthatom a híres Sabbath-ot! Azt az ünnepet, amikor a zsidók - Mózes rendelése szerint - felöltik a legszebb ruhájukat és felöltöztetik a szívüket is ünneplőbe. Nem dolgoznak, hanem csak ünnepelnek. Még a liftben is. A Sabbath liftben nem kell és nem is lehet megnyomni a gombot, csak beszállni és megvárni, míg eljutsz arra az emeletre, ahová szeretnél. Addig olyan, mint a magyar gyorsvonat: „minden állomáson és megállóhelyen megáll”. Szóval elég komolyan veszik az ünneplést. Péntek délután egyszer csak elindul egy irányba az egész város és estére már tömegek vannak a Falnál. Ott aztán teljes szabadságban adnak hálát Istennek és csak örülnek egymásnak. A fiatalok főleg, de az idősek is újra és újra körtáncba fognak és csak ropják és ropják. Az egész környéket betöltik az öröm zajai.

Eszembe jutott, hogy mennyivel több gondjuk van, mint nekünk. Állandó fenyegetettségben élnek, mert az országuk megalakulása az összes környező ország azon igyekszik, hogy megsemmisítse. Már az is többször előfordult, hogy kifejezetten Sabbath-kor bombázták őket az arabok. Mégis – és talán éppen ezért – különös gondot fordítanak az ünnepekre, a kikapcsolódásra, az örömre. Hagynak maguknak időt, hogy lerázzák magukról a terhek súlyát, mert nem hajlandóak és sosem voltak hajlandóak felvenni az áldozat szerepét. Reménységgel emlékeznek a régi győzelmekre és nem nosztalgiával, vagy lemondással; a múlt vereségeit , veszteségeit pedig inkább tanító célzattal emlegetik. Tisztában vannak vele, hogy ha veszteség érte őket, arról csak ők tehetnek. Így aztán sosem keserűek, sőt régóta bámulom, hogy mennyire szeretik az életet. Itthon is leginkább arról ismerem meg a zsidókat, hogy bennük van az az agyonverhetetlen élet, ami legtöbbször játékossággal – néha infantilizmussal - is párosul. Szóval legszívesebben terápiás beutalóként osztogatnám az izraeli repjegyeket a mi drága sírva vigadó, múlton búsuló juhászainknak, hogy kapjanak egy kis beoltást a búbánat ellen. Hogy ők is megtudják: „az Úr öröme a mi erősségünk”

Összes cikk itt

Többen kérdeztétek, hogy mennyire volt „necces” a közbiztonság, és hogy nem féltem-e mire rávágtam, hogy tök rendben volt, és egyáltalán nem féltem – maximum attól, hogy nem tudom végigfutni a maratont. El is gondolkodtam, hogy tényleg milyen furcsa, hogy ez a kérdés csak a megérkezésig foglalkoztatott igazán. Ugyan a beengedés elég szigorú volt, és a repülőtéren nem lehetett fényképezni, de utána már nemigen foglalkoztatott a kérdés. Azért sem, mert már tudtam, hogy a világ egyik legfejlettebb védelmi rendszerével rendelkezik (lásd pl. a Vaskupola (Iron Dome) rakétapajzs, ami már a levegőben aktiválja az ellenséges rakétát, mielőtt még becsapódna), de leginkább két nagyon egyszerű oka volt: egyrészt a versenyre koncentráltam, másrészt lépten-nyomon állig felfegyverzett izraeli katonákba botlottam, és a kezdeti rácsodálkozás után ez inkább megnyugtató volt, mint félelmetes, mert tisztán látszott, hogy azért vannak ott, hogy a békét biztosítsák. Ez egy elég szembeötlő különbség az eddigi tapasztalataimhoz képest. Két olyan sztorit is tudok mondani, ahol ez elég látványos volt. Egyszer akkor, amikor a különböző kirándulások alkalmával különböző területeket léptünk át, és a katonák feljöttek átvizsgálni a buszt. Ez volt az első olyan élményem, hogy nem éreztem magam megfélemlítve. Feljöttek, köszöntek, gyorsan, flottul megvizsgálták az utasteret, utána köszöntek, és távoztak. Nekem meg leesett az állam, a profizmustól: 1 - nem éreztem magam bűnözőnek, 2 - pár perc alatt végeztek, 3 - abszolút biztos vagyok benne, hogy bármit megtaláltak volna, ami nem odavaló ez alatt a rövid idő alatt is. A másik igencsak megnyugtató élmény volt, amikor ránk esteledett, és 11-kor kellett átvágni az óváros arab negyedén, de egy kicsit sem kellett félni, mert akkor is, mint valami őrangyal, végig ott álltak a zsidó katonák.

Izraelben egyébként nagyon komolyan veszik a védelmet, mert már az alapítás is hatalmas küzdelem volt. A fenyegetettség és a folyamatos támadások azonban azóta sem szűntek. (Nem csoda, hiszen Izrael az egyetlen demokratikus állam a Közel-Keleten.) Ennek az lett az egyik következménye, hogy 18 évtől mindenki sorköteles. A fiúk 3 évre, a lányok 21 hónapra vonulnak be. Tehát gyakorlatilag a járókelők többsége tudná, hogy mi a dolga vészhelyzetben. A sok támadás ellenére jól mutatja a hozzáállásukat, hogy a hadseregben a krav-maga-t tanítják. (Izrael küzdősportja, ami arról híres, hogy ez az egyetlen, ami a védekezésen alapul …)

Emlékszem, hogy amikor Jeruzsálemről álmodoztam, annyira a helyre koncentráltam, hogy szinte meglepetésként ért az emberek sokszínűsége, kinézete. Leginkább az lepett meg, hogy még életemben nem láttam ennyi kaftános, kalapos, pajeszes zsidót. De ha jobban belegondolok, nincs is ebben semmi különös, mert - ha hihetünk a statisztikáknak - a zsidók 10%-a ortodox és ennek a 10%-nak a 90%-a viszont Jeruzsálemben él. Az ortodox férfidivat viccesnek tűnik, de ugyanakkor van benne valami tiszteletreméltó is. Fekete öltöny, fehér ing plusz a néhány jellegzetes kiegészítő – mintha mindig esküvőre sietnének. A nők viszont olyan szépséget képviselnek, amit csak egyszer-kétszer láttam eddig. Amellett, hogy feltűnően sok szép nőt láttam, fantasztikusan nőiesek és vonzóak anélkül, hogy egy kicsit is kihívóak lennének. (Biztosan megfogadták a nagymamám tanácsát: „Légy szerény, mint az ibolya, melyet sötétben is elárul illata”). Nem is illik kihívónak lenniük, de úgy látszik, ettől csak még inkább a helyére kerül a szépség kérdése, mert főleg a belső értékekre fókuszálnak.

Emellett hamar férjhez mennek, amit igen komolyan vesznek, így az öltözködés fókusza nem a férj szerzés, hanem hogy igazi ékévé váljanak a férjüknek. Ezt úgy tudják elérni, hogy leginkább ruhákban járnak – ami már önmagában nagyon nőies. Ezek nagyon finom, minőségi, leginkább egyszínű vagy legfeljebb lágyan apró mintás anyagból készülnek; a szabásuk viszont olyan nőies, hogy már rég láttam ilyet. Szóval egy lánynak sem kell félnie, hogy zsákban kell járnia. Sőt! Annyira szerettem látni azokat a lányokat, akiket a szállodánkban rendezett esküvőkön láttam, mert annak ellenére, hogy sokan viseltek ugyanolyan ruhát, mindegyikük nagyon boldogan és élvezettel viselte és egyébként tényleg olyan gyönyörűek voltak, mint az álom. A szép ruhák mellett gyönyörűen sminkelnek, mindig viselnek ékszert és a hajuk olyan, mintha most léptek volna ki a fodrásztól. Szóval, ha valaki megnézi a zsidó nőket megérti, hogy a vonzó és kihívó egyáltalán nem szinonimák, és azt is, hogy a komoly házasság biztonsága, a nagy család nem tönkreteszi, hanem érleli, és kivirágoztatja a nőt.

Ígértem, hogy a győzelmen kívül azt is megosztom Veletek, hogy milyen más élményekben volt részem. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ez az egy év nem csak a maratonról szólt, hanem arról is, hogy végre eljuthatok a Szent Földre.

Az egyik nagy élményem a Nyugati Fal (magyarul -  és csak magyarul - a Siratófal) és a körülötte zajló élet volt. Ezért is döntöttem úgy, hogy az utolsó napot szinte teljesen ott töltöm. Csak ülök ott, Isten tenyerén és hagyom, hogy áradjon rám az az élet, öröm és békesség, ami ott olyan egyértelmű, hogy szinte harapni lehet.

Arra vágytam, hogy csak ott üljek, és vegyem az áldást. Az egyik nagy áldás például az volt, hogy megfigyelhettem a zsidó fiatalokat, a családokat ahogy egymáshoz, Istenhez és ehhez a szent helyhez viszonyulnak. Az már önmagában egy gyönyörűség volt látni, hogy a tinédzser lányok milyen természetes tisztelttel viselkedtek a Falnál, hogy pl. milyen egyértelműen és szeretetteljesen segítették egymást, figyeltek egymásra, hogy milyen finoman és diszkréten figyelmeztették a másikat, amikor szükség volt rá. Teljesen leesett az állam, mert látszott, hogy ilyen fiatalon már mélységében értik az egymás iránti felelősséget és szolgálatot. Fegyelmezettek, de kicsit sem görcsösek, hanem kiegyensúlyozottak és szabadok. Ez nyilvánvalóan abból is adódik, hogy a zsidók többsége nagycsaládos, így már korán megtanulják, hogy nem egyedül vannak, és hogy mi a szerepük a családban. Például abban is tökéletesen működnek ezek a nagy családok, hogy a szülői és gyermekszerepek teljesen a helyükön vannak. Az apai, illetve a szülői tekintély kérdésen felüli, és egyáltalán nem látni olyan gyerekuralmat, mint az egy gyermekes családoknál. Rend és harmónia van. Önmagában a nagy család persze nem termel harmónikus személyiségeket, de amit azon a napon a sok bar-micva-n láttam, mindent megmagyaráz.

A bar-micva-n azt ünneplik, hogy a fiúk elérik a 12 éves kort, és innentől – bizonyos feladatok teljesítése után – felnőttnek számítanak. Aznap az ünneplést már messziről lehetett hallani, mint Sabbatkor is, hogy nevükhöz hűek legyenek, ugyanis a zsidó név azt jelenti, hogy Isten dicsőítő ember. Szóval akkora csinnadrattát csaptak, hogy hatalmas parti hangulat volt. Az emberek énekeltek, táncoltak, sófárokkal kürtöltek, gitároztak, örültek és éljeneztek, és több családban a vállukra is vették az ünnepeltet. Így vonultak oda a Nyugati Falhoz. Már ez is megmutatja azt a végtelen szeretetet és megbecsülést, amivel egymáshoz viszonyulnak, de a legjobban az tetszett, ahogy a sok örömködő anyuka, testvér, nagynéni és unakohúg fürtökben lógtak a nemeket elválasztani hivatott paravánon.  A székekről – amiken máskor imádkozni szoktak, állva dobálták át a cukorkákat marokszám, miközben hangosan ujjongtak. Ez a kettősség – a szabályok szerint való élet, és a szeretetben való teljes szabadság lenyűgöző egymás mellettiségét meglátni, nekem önmagában nagy tanítás volt. 

to be continued

Először is bocsánat, bocsánat BOCSÁNAT A KÉSÉSÉRT! Bevallom azért is késtem, mert annyi, de annyi minden történt, hogy azt sem tudtam, hol kezdjem. (Egyébként alig vártam, hogy megoszthassam veletek ezt a nagyszerű győzelmet.) Szóval, hogy enyhítsem ezt a szégyenletes malőrt, plusz hogy minél több élményből részesüljetek, ezennel bejelentem, hogy a blog ezzel nem ér véget, hanem addig foglak ellátni benneteket képpekkel, vicces vagy érdekes sztorikkal, amíg már nem jut eszembe több – az pedig nem mostanában lesz J. A sorrend mindenesetre már megvan. Az első a GYŐZELEM:

Nem is tudom mihez lehet hasonlítani ezt az érzést. Csak álltam ott és fel sem fogtam. Megvan. Megvan! Megvan... TÉNYLEG MEGVAN! Végig fülig ért a szám, de a célban aztán meg végképp. Ott várt az érem, az arany fólialepel - kihűlés ellen, a futótársak, az újdonsült barátok, a barátnőm nagy öleléssel és a rengeteg érdeklődő sms-sel, hogy mi van mááár – 5 óra után már mindenki el kezdett izgulni, de nem volt gond, csak majdnem pont 6 órára sikerült a célvonal átlépése. 1000 sms barátoktól, családtól, drukkerektől, edzőtől. De jól esett! Annyira hálás vagyok a támogatásotokért! Annyira hálás vagyok minden izgulásért, minden jó szóért, minden imádságért, az igaz barátokért és minden új barátért! ÚRISTEN! Ennyi drukkolás, ennyi szeretet, ennyi öröm. ÖRÖM. Mit nekem fáradtság! Ez az egész 1 év annyira semminek tűnt. Még csak most kezdtem el, és már itt vagyok és megcsináltam!

Újra és újra megdöbbenek, hogy ez mekkora dolog, és hogy végülis nem is volt olyan durva csak rendszeresen csináltam valamit. Ennyi. Tudtam már az elején is, hogy ennyi, de végigélni és tényleg megtapasztalni, hogy bármilyen nagy dolgot meg lehet csinálni egy év konzekvens munkával: LENYŰGÖZŐ! Ez egy olyan győzelem, amit alkalmas pillanatban bármikor előhúzhatok a fiókból, hogy emlékeztessen: SEMMI SEM LEHETETLEN ANNAK, AKI HISZ. Még az sem, hogy 2 nap múlva kutya baja legyen J.

Még egyszer hadd köszönjem meg a támogatást és kérjek bocsánatot a késésért! A versenyen is nagy erőt adtatok nekem! Fontos volt, hogy minél inkább  együtt futhassak veletek, úgyhogy a verseny előtti nap felírtam egy papírra mindenki nevét, akik segítettek, támogattak, és betettem a zsebembe. Velem voltatok. Ez a győzelem a tiétek is! KÖSZÖNÖM! Kívánom, hogy ezt mindannyian átélhessétek!

To be continued...

Ez a város egyszerűen fantasztikus! Olyannyira, hogy nagyrészt el is felejtek izgulni. Már körbejártuk a várost és tényleg nagyon dimbes-dombos. Ezen kívül minden a kezünkre játszik – mondhatnám "I've got into the flow". Még az idő is nekünk kedvez. Tegnap 21, ma 15 és holnapra is 15 fokot mondanak. Otthon begyűjtöttem az utolsó "hamubasült" jókívánságokat, tanácsokat. Mindenki nagyon szurkol és ezennel Neked is megköszönöm, hogy ezt teszed/tetted. Ennél többet mit kívánhatok?  

Az utolsó hónap/hét harcai után – betegség, utolsó hosszú futás esőben, támogatók (még mindig sikertelen) keresése – itt lenni már győzelem. Egy megvalósult álom. Látni a várost, ahol Dávid uralkodott, és ami a világ köldöke, elutazni és fürödni a Holt tengerben, ez mind-mind egy álom beteljesülése.  Holnap pedig hiszem, hogy a „küldetésem” beteljesedése. Holnap reggel 7-kor (otthoni idő szerint 6-kor) indul a Mandula és remélem délig meg sem áll :-).

PS: a magyarok nagy népszerűségnek örvendtek a ma esti közös tészta partin, amit a résztvevőknek tartott a rendezvény központ. A világ minden tájáról odajöttek és youtube riportot készítettek velünk, lelkesen fényképezkedtek velünk,  és az atv-től Gajdos Tamás is meginterjúvolt minket – lehet, hogy még a blog is belekerül a műsorba.  Szóval lájlkoljatok, mert BENNE LESZÜNK A TÉVÉBEN! :-D.

Tényleg csak a hála tud most kijönni belőlem azért, hogy az utóbbi két hónap után most ezeket a sorokat írhatom. Nem, nem történt semmi tragédia, csak önként bevállaltam egy jó kis kálváriát. Elmondom röviden. A 30 km lefutása után elégedetten bezsebeltem a gratulációkat és már győztesnek éreztem magam, úgyhogy mindjárt ki is hagytam egy-két hetet „mert megérdemlem” címszó alatt. Meg is lett az eredménye: szuperbiztos belassulás, cél és fókuszvesztés, úgyhogy a november kb. a katasztrófával volt egyenlő. Azért annyira még észnél voltam, hogy tudjam, ezt decemberben már nem lehet művelni, úgyhogy el is kezdtem egy edzéstervet, amit az edzesonline.hu-ról szedtem le – az edzőmhöz már oda se mertem menni. Igazából az edzéstervvel minden rendben volt, viszont én olyannyira nehézkes lettem, hogy fél órás kemény vitákba került magammal, mire meggyőztem magam, hogy miért is kell a 80 db szuperlogikus érv ellenére mégis ma elmenni futni. A legkeményebb még csak ezután jött, mert még futás közben sem maradt abba a konstans hiszti az izmaim és a kis lelkem részéről. Én pedig utálom a hisztit – főleg mióta megszabadultam tőle. Szóval helyre raktam a fejem, beleálltam a célba és 4 hét kemény CSAKAZÉRTIS futás után vasárnap már egy kicsit sem érdekelt, hogy este van, hogy hideg van, hogy fúj a szél, hogy fáradt vagyok és hogy szakad a hó. Mégis 2 órát futottam a szigeten és igazán különleges volt! Tehát jelentem SIKERÜLT visszaküzdenem magam a nyeregbe. Ezt onnan is tudom, hogy megint elkezdtek a flow tipikus „tünetei” jelentkezni: olyan emberekkel találkoztam, olyan leveleket kezdtem el kapni, amik mind a célomhoz visznek közelebb. A legfontosabb viszont, hogy a megtépázott hitem is a helyére került. És most már szilárdan hiszem, hogy meg tudom és meg fogom csinálni, és hogy mindent ki fogok tudni fizetni. Úgyhogy első lépésként mindjárt be is regisztráltam a Jeruzsálem Maratonra - juhhhééé! – persze utolsó napon, még a kedvezményes 60 USD-ért :-P.

Mióta elkezdtem futni, azóta minden sportot szívesen megnézek, mert minden sportteljesítmény motivál – főleg a keresztény sportolóké. Múlt hét vasárnap Szent Pál Akadémia NB2-es kosárcsapat utolsó meccsét néztem meg, akik akkor a 9. helyen álltak. Igazán szeretem az olyan sztorikat, amikor az utolsókból lesznek az elsők, és nekik erre minden esélyük megvan, hiszen eddig szinte töretlenül sikerült évente újabb áttörést elérniük, pont úgy, ahogy az a Nagy Könyvben meg van írva. Most a 4. helyezett Kaszásokkal szemben kellett bizonyítani a bent maradásért. Szent Pál kontra Kaszások. Ez már önmagában kíváncsivá tesz mindenkit. A meccs szabályos Dávid és Góliát meccs volt, ugyanis a Szent Pál csak egy hajszállal vezetett mindaddig, amíg a meccs közepén a Kaszások edzőjénél elpattant egy húr és elkezdte üvöltve gyalázni a pálya szélén az SzPA játékosait. Hát Góliát is itt szúrta el. A Kaszások csapata negatív spirálba került és így egyik kosár jött a másik után, plusz még egy pechszéria. A Szent Pálosokra pedig igaz lett Dávid bizonysága: „Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket” (Zsolt 60,14) és dicsőséges győzelmet arattok a Kaszások fölött 103-70-nel. Ráadásul a Kaszásoknak még azt is el kellett szenvedniük, hogy mivel idegenben játszottak, semmilyen támogatást nem kaptak, a Szent Pálosoknak viszont hatalmas ünnepelésben lehetett részük. Az SzPA-sok pedig a győzelem után egyenként lepacsiztak minden egyes szurkolójukkal. Na, ilyen egy igazi sportoló szív.

1. Megvan az új cipőm! Már a neve is kötelez: Saucony Phoenix. Erről csak egy tud eszembe jutni: „a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2 Kor 5,17). Ezt akkor értitek meg majd igazán, ha végre fel tudom tölteni a régi és az új cipőmről a fényképet…

2. Megvan az új rekordom: 10.7 km. Pontosan 2 Margit sziget kör. Az új cipő plusz a futójárda olyan, mintha párnán futosgálnék. Idilli.

3. Az attitűdömet tekintve most van az az állapot, hogy muszájból megyek, de ha elmentem már élvezem. Persze amikor nyűglődöm, hogy minden különösebben nyomós indok nélkül halasszam-e holnapra, sosem jut eszembe, hogy mindig vár valami meglepetés, valami extra történés…A minap például hazafelé belefutottam a Városligetben egy fehér karate ruhás csoportba (amennyire én értek hozzá), ahol kisebbek és nagyobbak rohangáltak minden irányból körülöttem le-föl. Tisztára mint a Manók táncában vagy mint egy akciófilmben. Nagyon vicces volt. (Drukkoljatok, hogy mielőbb kész legyen a telefonom és akkor teljes megapixelben tudom majd az ilyen eseményeket dokumentálni.)

A motiválatlan állapotot nagyon utálom, ezért rendszeresen elgondolkodom, hogy mivel lehetne ébren tartani a futni-vágyást és rájöttem, hogy olyannyira célorientált vagyok, hogy csak akkor voltam izgatott már a futás előtt, amikor új rekordot akartam dönteni.

Szerintem az a taktika, hogy ha mindig egy picivel nagyobb célt tűzöl ki, folyamatosan előre visz. Lehet, hogy már annyi is elég, hogy a szokásos távodat csak egy perccel fusd hamarabb vagy még egy saroknyit elmenj vagy közbeiktass egy iramváltást. Próbáld ki!

Kis kihagyás után, de ismét itt vagyok. Jelentem nem vesztem el, csak hála Istennek tényleg olyan izgalmas és esemény teli volt a Balaton és az azutáni hét, hogy most tudok először egy kicsit nyugodtan írni. (Egyszer már volt egy olyan gondolatom, hogy a blog-írás nagyobb feladat lesz, mint a futás és szerintem nem sokat tévedtem)

Kezdjük a Balcsinál. Mire lejutottam a partra, az aztán igazán kalandos volt. Kilenckor már elindultam, hogy legyen időm az egyik ismerősömet letenni a Budaörsi Outletnél a bizonyos Old Timer Sokadalom c. eseményre. Nahát olyanokat láttam, hogy leesett az állam.

Kis pluszként Trabi találkozó is volt, ami meg külön vicces, mióta az Exotictól tudjuk, hogy Trabanton szállni élvezet.

Autózni tényleg öröm, kivéve amikor azzal szembesülök , hogy már nincs 4 napos csak 1 hetes autópálya matrica. Ez biztos valami turizmus-élénkítő program része, valamelyik skót felmenőjű nagyokostól, aki magából kiindulva úgy gondolta, hogy az embereket annyira fogja zavarni, hogy 1 hetet fizetnek ki és csak 1-2 napot használják az autópályát, hogy majd bosszúból egy hétig kirándulnak. Innen üzenem, hogy a következő tényleg jó lépés az 1 napos lett volna…Aki egyetért lájkoljon, és ha elég gyűlik össze, továbbítom az ÁAK felé.

Na de semmi nem vehette el a kedvem, mert a barátnőm templomi esküvőjére hajtottam veszettül. Olyannyira, hogy észre sem vettem, hogy mindjárt kifogy a benzinem. Upsz, hát ez tényleg probléma, mert éppen előtte hajtottam el egy benzinkút mellett, és mint tudjuk a következő elég messze lesz. Gyorsan lehajtottam a pályáról, hátha valamelyik településen lesz valami kis kút, mielőtt az út szélén rekedek. Nagyban imádkozom, amikor meglátom egy panzió táblát. Gyorsan megállok, hogy útbaigazítást, segítséget kérjek, de sehol senki. Ez egy puszta, egy álmos kis falucska a 2 órai szieszta idején, tehát még az úton sincs senki. Egyszer csak valahonnan kikanyarodik egy fehér furgon. Odaszaladok, kérdem az embert, hogy hol van a legközelebbi kút, mondja, hogy másfél kilométerre, de azért a biztonság kedvéért jön addig mögöttem, mert látja, hogy nem nagyon könnyebbültem meg a hírre. Szükség is volt rá, mert az autóm leállt. Már kapta is elő a kis kannáját, és még csak fizetni sem engedett! Csak hálálkodni tudtam. Útközben eszembe jutott, hogy ha eljön a kút felé, felajánlom, hogy legalább feltöltöm a kannáját, de ahogy a benzinkút mellé értem, lekanyarodott. Sajnáltam, hogy nem köszönhettem meg végül jobban a segítséget, de ahogy később összeraktam a fejemben valószínűleg nem is tudtam volna, mert ez konkrétan egy angyal lehetett. A mai tanulság: érdemes imádkozni.

Az örömtől felhevülve gurultam be a benzinkútra, és amikor beálltam, szembe bámul velem egy piros Simson Schwalbe, a legújabb szerelmem, és kiderül, hogy a kollégaNŐé. Igaz, az én szerelmem világoskék vajszínű üléssel, de ez is kész gyönyör volt. Márpedig véletlenek nincsenek, mert ebbe itt 1 héttel előtte szerettem bele (addig azt se tudtam, hogy ez a típus létezik).

De a legnagyobb gyönyör az volt, amikor megláttam a barátnémat meg a vőlegényét ebben a felliliomozott templomban, és még elkésni sem tudtam, mert a szertartás pont 20 perccel később kezdődött. (Szerintem föntről szóltak, hogy várjanak, mert ki hallott már olyat, hogy egy vadi új Audi nem indul?) A menyasszony engedelmével becsatolok egy képet, mert egyszerűen lélegzetelállítóan néztek ki.

Vége az izgalmaknak, irány Fonyód bélatelep. Az öröm nagy része pedig itt kezdődik – nem beszélve a repceföldek látványáról meg a viaduktról útközben… ha valaki még nem fedezte volna föl gyönyörű az országunk!

A legjobb barátnőm jóvoltából évek óta itt töltődöm fel a családi nyaralóban. A szűk család kb. 20 fő, akikből egy család már egy ideje átköltözette az életét Bélatelepre, egy másik család vett egy másik nyaralót, és a többiek is szívesen járnak le. Itt tehát mindig érdekes, változatos, de legfontosabban kedves társaságra számíthatok. Most éppen az egyik kedvenc családdal találkoztunk, Peti-Anna páros, plusz három világszám csemete. Peti foglalkozását tekintve poén-bajnok gyerekorvos, Anna pedig egy édes, talpraesett orvos-tanácsadó az egyik gyógyszercégnél. A három fiú pedig külön fejezet. Most, mint fő történés kitaláltuk nekik a H.Ő.S. (ejtsd: háőes) bajnokságot, ami arról szól, hogy a szokatlan kánikulában éppen elviselhető Balatonban megmártózó bátor katonák H.Ő.S. fokozatokat kapnak. Akit érdekel, a végeredmény: Bálint (10 éves) H.Ő.S. fokozatait 8-ig számoltuk, utána inkább csak könyörögtünk, hogy hagyja abba. Gergő (8 éves) H.Ő.S. 3as fokozat, én H.Ő.S. 2es fokozatig jutottam a barátnőmmel, de még Bercike (3 év) is névelegesen megmártózott apával, így tiszteletbeli H.Ő.S. 1 fokozattal tüntettük ki. Szóval isteni napfürdőzés, és az elmaradhatatlan fagyi a még istenibb Nosztalgia fagyizóban.

Ha Fonyód környékén jártok, kötelező betérni, mert kihagyhatatlan a mák, a mogyoró és bármelyik gyümölcs fagyijuk. Nem nehéz őket megtalálni, mert a sor általában kint áll az utcán – viszont elég gyorsan halad a sor. Azért nem hagyom ki, hogy idézzek a blogjukból: „Nevünkhöz hűen maradunk a hagyományos ízvilágú és küllemű fagyiknál. Azért minden évben eszünkbe jut valami újdonság. Ez alapján az utolsó kínálatunk: csoki, vanília, puncs, karamell, dió, mogyoró, gesztenye, rumos szilva, kávé, mák, kókusz, sztracsatella, gyümölcsös joghurt, túró, rizs, banán, citrom, eper, málna, meggy, csokis barack, áfonya, fahéjas alma, bodza, gyömbér, kapor”…

A másik főattrakció Peti testvére a szintén poén-bajnok Balázs, aki tavaly végre elvette Krisztát, de ami a leginkább érdemére válik, hogy összeállt a barátaival, földet és rengeteg tehenet vett, és most új magyar gazdaként növeli a reményemet a magyar gazdaság felvirágoztatásában.