A Jeruzsálem Maraton projekt

A Jerusalem Gate hotelből, ahol laktunk, fantasztikus kilátás nyílt a Húrok hídjára, amelyet minden nap megcsodáltam és egyből megértettem a hidak szerelmeseinek érzéseit.Minden nap, amikor kimozdultunk átmentünk ez alatt a híd alatt, amely Jeruzsálem új nevezetességét, a villamost hivatott az egyik legforgalmasabb csomópont fölé emelni. Mindezt oly nagyvonalúan és kecsesen, amit Jeruzsálemtől (és Calatrava-tól) már megszokhattunk, és amely méltán emeli Jeruzsálemet nem csak a történelmi, de a turisztikai világvárosok soraiba is.

A régi és az új kontrasztja egyébként is lépten-nyomon jelen van a városban, de mivel mindkettő konzisztens stílussal rendelkezik, ezért csak egymást erősítik és a történelem és a város így élhető és barátságos lesz. A Húrok hídja 119 méteres magasságával jelenleg a város legmagasabb építménye. A hidat egyetlen ferdén megtört pilon ellensúlyozza 66 acélkábel segítségével, amely így szándékosan egy húros hangszer látványára emlékeztet. Nem véletlenül, hiszen Dávid városában vagyunk, aki híres volt arról, hogy lantján minden nap dicséretet zengett a Mindenhatónak. De hogy ne csak kívülről csodálhassa a bámészkodó, csodás sétát tehet a rajta futó üvegfalú gyalogúton.

Miután pedig kigyönyörködte magát, felszállhat a világ egyik legmodernebb villamosára. A villamosra, amely átadása hasonlóan hosszúra nyúlt, mint nálunk a 4es metróé, de garantáltan nem „financiális” okokból, hanem mert rettentően nagyvonalúan és bevállalósan nem kisebb feladatot tűztek ki vele célul, mint hogy halkan összekössék Kelet és Nyugat-Jeruzsálemet, amelyet az előzetes tiltakozások és bojkottok ellenére azért 2011-ben sikerült megvalósítani. A nagy ellenállásra való tekintettel mindenesetre megerősítették az üvegezést, de néhány kisebb inzultustól eltekintve mindenki saját megelégedésére használja a járművet - ékes bizonyítékul arra, hogy a köznapi életben zsidók és arabok jól megférnek egymás mellett. A zsidók például számtalan törvényük ellenére teljesen magától értetődően használják ki az időt a villamoson a Tóra olvasására vagy akár az imádságra. Izrael nyitottságát és barátságosságát mutatja, hogy minden kiírás és bemondás 3 nyelven zajlik – angolul, héberül és arabul. Ezen felül a zsidók is nagyon segítőkészek és kedvesek, sőt láthatóan szeretik az idegeneket. Egészen elkötelezettek a segítségnyújtásban. Olyannyira, hogy ha valamilyen okból nem tudnak segíteni, de látják, hogy tanácstalan vagy, szereznek neked valakit, aki tud.

Egyébként az egész villamos rettentően profin szervezett: minden megállóban minden módon lehet fizetni az automatáknál (apróval, bankjeggyel, bankkártyával), 8 percenként jár szombat kivételével és természetesen azonnal összehangolták az összes buszjárattal, amelyeken előre lehet átszállójegyet váltani. A legjobban viszont az tetszik, hogy az útvonal 3 pontján is létesítettek „park and ride” parkolót, ahol aznapra érvényes „JKV” jeggyel ingyenesen lehet parkolni egész nap. Ezt nevezem én tehermentesítésnek!

Összes cikk itt

A maratont péntek délután egy órakor fejeztem be, és miután aludtam egy nagyot, végre tudtam egy jóízűt vacsorázni. Addig szinte semmit nem tudtam enni, mert a hosszú futás közben leáll a gyomor és eltelik egy kis idő mire visszabeszélés nélkül befogad bármit is. Na hát most sem kellett nagyon erőlködnie, mert olyan éhes voltam, hogy kis túlzással sejtszinten szívta be a szervezetem a kaját. Ettől végre lett egy kis erőm, úgyhogy a rendes „napi járattal” le is mentem a Siratófalhoz (továbbiakban a Fal, az előző cikkben említett okok miatt). Még nem igazán voltam magamnál, úgyhogy aznap még csak annyit tudtam észlelni, hogy mennyivel felszabadultabbak az emberek, de másnap már teljes egészében fel tudtam fogni hogy mi történik:

Reggeli után alig vártam, hogy ezzel a győztes érzéssel a szívemben ismét megnézhessem a várost és hála Istennek gyönyörű napos idő fogadott. Ahogy haladtunk a belváros felé feltűnt, hogy minden zsidó ugyanarra tart és mindenki ünneplőben van. Nahát, mi ez a nagy felhajtás? Hát persze! Péntek napnyugtától szombat napnyugtáig Sabbath van! Hát ez volt már tegnap is a Falnál! Halleluja! Jeruzsálemben láthatom a híres Sabbath-ot! Azt az ünnepet, amikor a zsidók - Mózes rendelése szerint - felöltik a legszebb ruhájukat és felöltöztetik a szívüket is ünneplőbe. Nem dolgoznak, hanem csak ünnepelnek. Még a liftben is. A Sabbath liftben nem kell és nem is lehet megnyomni a gombot, csak beszállni és megvárni, míg eljutsz arra az emeletre, ahová szeretnél. Addig olyan, mint a magyar gyorsvonat: „minden állomáson és megállóhelyen megáll”. Szóval elég komolyan veszik az ünneplést. Péntek délután egyszer csak elindul egy irányba az egész város és estére már tömegek vannak a Falnál. Ott aztán teljes szabadságban adnak hálát Istennek és csak örülnek egymásnak. A fiatalok főleg, de az idősek is újra és újra körtáncba fognak és csak ropják és ropják. Az egész környéket betöltik az öröm zajai.

Eszembe jutott, hogy mennyivel több gondjuk van, mint nekünk. Állandó fenyegetettségben élnek, mert az országuk megalakulása az összes környező ország azon igyekszik, hogy megsemmisítse. Már az is többször előfordult, hogy kifejezetten Sabbath-kor bombázták őket az arabok. Mégis – és talán éppen ezért – különös gondot fordítanak az ünnepekre, a kikapcsolódásra, az örömre. Hagynak maguknak időt, hogy lerázzák magukról a terhek súlyát, mert nem hajlandóak és sosem voltak hajlandóak felvenni az áldozat szerepét. Reménységgel emlékeznek a régi győzelmekre és nem nosztalgiával, vagy lemondással; a múlt vereségeit , veszteségeit pedig inkább tanító célzattal emlegetik. Tisztában vannak vele, hogy ha veszteség érte őket, arról csak ők tehetnek. Így aztán sosem keserűek, sőt régóta bámulom, hogy mennyire szeretik az életet. Itthon is leginkább arról ismerem meg a zsidókat, hogy bennük van az az agyonverhetetlen élet, ami legtöbbször játékossággal – néha infantilizmussal - is párosul. Szóval legszívesebben terápiás beutalóként osztogatnám az izraeli repjegyeket a mi drága sírva vigadó, múlton búsuló juhászainknak, hogy kapjanak egy kis beoltást a búbánat ellen. Hogy ők is megtudják: „az Úr öröme a mi erősségünk”

Összes cikk itt