A Jeruzsálem Maraton projekt

Micsoda nap volt tegnap! A húzódás miatti két napos pihenő után a második Liget-köröm végéhez közeledtem, amikor a Közlekedési Múzeum előtt megláttam, hogy éppen egy csodaédes palackzöld old timert rögzítenek a platóra. Alig hittem a szememnek. Egy hete azon sakkozom, hogy hogyan tudnám valahogy bepasszírozni a szombatomba, hacsak egy fél órácskára is az Old Timer Sokadalmat, erre itt vannak előttem! Széles mosollyal közeledtem a szimpatikus öregúrhoz, akinek az őszinte érdeklődés elég volt ahhoz, hogy majdnem mindent megtudjak az autóról. Az autó rögzítésénél előkerült egy másik Tátra tulajdonos is, akiről kiderült, hogy nemrég lett kész egy Kvasz-gép építésével. Bumm! Felrobbant egy másik szívdobbantó bomba. A repülés olyannyira a szerelmem, hogy míg más panaszkodik, hogy Zuglóban mennyi gép jár, addig én epedve figyelem, hogy mikor jön már egy, majd teljes csodálattal torpanok meg és nézem végig, ahogy tovaúsznak - tisztára, mint az oviban. Szóval Laci bácsi elképesztő lelkesedéssel és elánnal mesélte végig a gép építését és az összes hozzá kapcsolódó sztorit, miközben István bácsi (az első tulaj, akivel találkoztam) eleve sikertelen, de nagyon kedves kísérleteket tett, hogy megmentsen a szóáradattól, ilyen és ehhez hasonló bemondásokkal: „Ha most mindent elmesélsz, mit fogsz mondani a következő randin?”. Szóval tényleg nagyon kedvesek és készségesek voltak. Miközben pedig szájtátva hallgattam a történeteket, azon elmélkedtem, hogy vajon a fotóriporternő kb. 200 fényképe hol fog megjelenni, és hogy mennyire fog látszani, hogy Manci grófnő (a macskám) kezelésbe vette a fekete pólóm. Ez a kit érdekel kategória, egy ilyen helyzetben, de arra jó, hogy az első tanulság leesen. Tanulság1: ne gondold, hogy a sport kifogás lehet az alulöltözésre. Tanulság2: futni érdemes, mert sosem tudhatod, hogy mibe futsz bele. Tanulság3: ennyire igaz, hogy ha megmozdulsz, minden megmozdul körülötted - még a Tátrák is.  Közben kihozták a harmadik Tátrát, a fehér gyönyörűséget. Persze erről is mindjárt 3 sztorit elmesélt Laci bácsi. Ez a Tátra már saját lábán ment ki a garázsból, és amikor már indultak, megkérdezték, van-e kedvem elmenni a BMV-ig velük. Most VICCELNEK?! Különben is kell hátra a súly, mert csak úgy kerülnek síkba a hátsó kerekek – de tényleg :-P. Szóval kimentünk a Hungária, és én ott ültem hátul, mint valami főúri méltóság. A hercegnős marokintegetés kihagyhatatlan volt.

Itthon utánanéztem a tulajdonosoknak, és kiderült, hogy mindegyik fantasztikus úttörő, és ország-Európa szerte komoly hírük van. Szóval teljesen meg vagyok tisztelve – így magyarosan.

Május elsején a Farkashegyi repülőtéren majális lesz, ahol Laci bácsi is megjelenik az újjáépített Cimborával, ha jól értettem. Ott megtaláltok.

Ui: Szóval bocs Krisztián, de a fenti elszalaszthatatlan esemény miatt csak 6 km-t futottam.

Sajnos az achilles-em továbbra is fáj, úgyhogy muszáj leszek elmenni dokihoz. De addig sem szomorkodom, mert a hosszú hétvégén Balcsin leszek, és jó nagyokat fogok sétálni/görizni, hogy nehogy kijöjjek a formából. Bizony! Már előre tudom, hogy extrán jó dolgok fognak történni, úgyhogy még az is lehet, hogy újabb bejegyzéssel örvendeztetlek meg benneteket.

Hogy csiszoljam a stílusomat és hogy élvezhetőbb bejegyzésekhez jussatok, elkezdtem olvasni G. Durrell régi klasszikusát a Családom és egyéb állatfajtákat, ami a csodás Korfun játszódik. Ebben van egy olyan fajta finom humor, amit mindenképpen érdemes elsajátítani. Szóval ma, ahogy hazafelé vitettem magam a villamoson éppen ahhoz a részhez értem, amikor Gerry mamája „egy szerencsétlen pillanatban felfogadta a kertész feleségét, hogy kisegítsen a villában”. Ennek a Gerry szerint „sovány, baljós jelenségnek” egyetlen dolog varázsolt mosolyt „sötétbőrű képére, kutyaszemébe: ha a betegségeiről beszélhetett". Miután végigecsetelt egy-két betegséget, a következő olvasható: (idézem) „Megkönnyebbülésünkre Lugarecia gyomra hamarosan meggyógyult, de szinte közvetlenül ezután a lába mondta fel a szolgálatot, és szánalomra méltóan bicegett körül a házban, hangos és sűrű nyögések közepette. Larry kijelentette, hogy mama nem szobalányt fogadott fel, hanem egy vámpírt, és azt ajánlotta, hogy kössünk rá láncot golyóval. Ez legalább előre jelezné jövetelét, és időnk maradna menekülésre, mert Lugarecia újabban azt a szokást vette fel, hogy hangtalanul mögénk lopakodott, azután hangosan és váratlanul a fülünkbe nyögött.” Ezen persze alig tudtam türtőztetni magam, de amikor leszálltam és elkezdtem hazafelé sántikálni, eszembe jutott, hogy pont úgy vonszolom magam, mintha Larry álma valóra vált volna: Lugarecia bilincsben.

Vasárnap ismét rekordot döntöttem! Lefutottam azt a 8 km-t egyedül, amit eddig csak a csapattal, de még ráadásul 3 perccel kevesebb idő alatt! Abszolút kihívásnak vettem, hogy ezt teljesítsem. Szóval hogy motiváljam magam, felváltva azt képzeltem, hogy a két fiú megint húz = mellettem irdatlan tempót diktálva fut, vagy hogy versenyen vagyok. Ez utóbbit nagyban megkönnyítette, hogy Critical Mass felvonulás volt a Ligetben. Jaj ne, most aztán szépen kell futni, mert elrejtőzni képtelenség. Amikor elment a kamera felszabadultam a nyomás alól és lassítottam, sőt még azt is megengedtem magmnak, hogy amúgy csoszogósan haladjak. Hogy ne legyek feltűnő a Pántlika előtti részen felvonultam a földes részre. A nemláthatósági mutatvány sajnos csúnya kudarcba fulladt, amikor megbotlottam egy faágba és az orrabukástól csak egy centi híján menekültem meg. Végül nem estem el, de ahogy védekezőleg a kezeimet kinyújtva megmerevedtem az esés előtti pózban, úy néztem ki, mint egy frissdiplomás pantomimes, aki azt próbálgatja, hogy miként lehet a leghatásosabban megijeszteni a földön fekvő gallyakat. Szuper. Incognito over. Így aztán már nem is zavartattam magam, tovább futottam. Utána egy kicsit nehezebb lett, de végül nagyon boldog voltam, hogy le tudtam futni és még az ég is megvárta míg hazaértem, hogy leszakadjon.

Nem is gondoltam a kis incidensre egészen máig. A mai penzum is 8 km volt, de most már kényelmes tempóban. Jól ki is terveltem, hogy végre futok egy jóízűt a Margit szigeten. Be is melegítettem, de már az első pár lépésnél éreztem, hogy fáj az achillesem. Hősiesen elfutottam a sziget másik végébe, de ott már nagyon fájt, és inkább kiálltam egy kicsit, majd igénybe vettem a telefonos segítséget. Végül úgy döntöttem, jobb lesz most inkább nem erőltetni és hazamegyek illetve hazasánítok. A fájdalomdíjam egy nagy csokor gyönyörű nagyvirágú orgona volt, amit a sziget végében szedtem – remélem nem illegálisan. Most pihentetem egy napot, holnaputánra kutya baja.

Úgy gondoltam így 30 fölött nem árt ha csináltatok egy EKG-t meg egy labort csak úgy kíváncsiságból, hogy honnan indulunk. (Tüdőröntgen nemrég volt, az rendben van) Teljesen meglepett, hogy az EKG azonnal, a labor pedig fél nap alatt megvolt eredményestül, mindenestül. Az aznapi futópenzumom célja A LABOR volt. Teljesen abszurd. Miért van az, hogy jobban esik a futás, ha valahová futok és nem csak úgy? Ja: a cél. Na tessék, helyben vagyunk. Szóval holnap a felhívásnak megfelelően megkérdezem a háziorvosom, hogy minden rendben van-e, bár így laikus szemmel no problem.

További jó hír, hogy hamarosan lesz lájk-box is, amivel tetszikelhettek. Csak nyomjátok a gombot, ne sajnáljátok! Ha elromlik, lecseréljük!