Ígértem, hogy a győzelmen kívül azt is megosztom Veletek, hogy milyen más élményekben volt részem. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ez az egy év nem csak a maratonról szólt, hanem arról is, hogy végre eljuthatok a Szent Földre.
Az egyik nagy élményem a Nyugati Fal (magyarul - és csak magyarul - a Siratófal) és a körülötte zajló élet volt. Ezért is döntöttem úgy, hogy az utolsó napot szinte teljesen ott töltöm. Csak ülök ott, Isten tenyerén és hagyom, hogy áradjon rám az az élet, öröm és békesség, ami ott olyan egyértelmű, hogy szinte harapni lehet.
Arra vágytam, hogy csak ott üljek, és vegyem az áldást. Az egyik nagy áldás például az volt, hogy megfigyelhettem a zsidó fiatalokat, a családokat ahogy egymáshoz, Istenhez és ehhez a szent helyhez viszonyulnak. Az már önmagában egy gyönyörűség volt látni, hogy a tinédzser lányok milyen természetes tisztelttel viselkedtek a Falnál, hogy pl. milyen egyértelműen és szeretetteljesen segítették egymást, figyeltek egymásra, hogy milyen finoman és diszkréten figyelmeztették a másikat, amikor szükség volt rá. Teljesen leesett az állam, mert látszott, hogy ilyen fiatalon már mélységében értik az egymás iránti felelősséget és szolgálatot. Fegyelmezettek, de kicsit sem görcsösek, hanem kiegyensúlyozottak és szabadok. Ez nyilvánvalóan abból is adódik, hogy a zsidók többsége nagycsaládos, így már korán megtanulják, hogy nem egyedül vannak, és hogy mi a szerepük a családban. Például abban is tökéletesen működnek ezek a nagy családok, hogy a szülői és gyermekszerepek teljesen a helyükön vannak. Az apai, illetve a szülői tekintély kérdésen felüli, és egyáltalán nem látni olyan gyerekuralmat, mint az egy gyermekes családoknál. Rend és harmónia van. Önmagában a nagy család persze nem termel harmónikus személyiségeket, de amit azon a napon a sok bar-micva-n láttam, mindent megmagyaráz.
A bar-micva-n azt ünneplik, hogy a fiúk elérik a 12 éves kort, és innentől – bizonyos feladatok teljesítése után – felnőttnek számítanak. Aznap az ünneplést már messziről lehetett hallani, mint Sabbatkor is, hogy nevükhöz hűek legyenek, ugyanis a zsidó név azt jelenti, hogy Isten dicsőítő ember. Szóval akkora csinnadrattát csaptak, hogy hatalmas parti hangulat volt. Az emberek énekeltek, táncoltak, sófárokkal kürtöltek, gitároztak, örültek és éljeneztek, és több családban a vállukra is vették az ünnepeltet. Így vonultak oda a Nyugati Falhoz. Már ez is megmutatja azt a végtelen szeretetet és megbecsülést, amivel egymáshoz viszonyulnak, de a legjobban az tetszett, ahogy a sok örömködő anyuka, testvér, nagynéni és unakohúg fürtökben lógtak a nemeket elválasztani hivatott paravánon. A székekről – amiken máskor imádkozni szoktak, állva dobálták át a cukorkákat marokszám, miközben hangosan ujjongtak. Ez a kettősség – a szabályok szerint való élet, és a szeretetben való teljes szabadság lenyűgöző egymás mellettiségét meglátni, nekem önmagában nagy tanítás volt.
to be continued